2012. május 7., hétfő

Vélemény - Önreklám

Az utóbbi hetekben rengeteg "Díjat kaptam" bejegyzést lehetett látni a blogokon, ma erről írom meg a véleményemet. Akit nem érdekel nyilván ne is kattintson a továbbra :)


Próbáltam találni vmi frappáns képet ami ide vág, de semmi értelmeset nem találtam, így csináltam egyet.

A minap én is kaptam ilyen díjat, ami elsőre teljesen hidegen hagyott, aztán kicsit örültem neki. Megnéztem a leányzó bejegyzését akitől kaptam, hogy mi is ez tulajdonképpen. Láttam ugyebár, hogy az elmúlt hetekben tele volt az ilyen bejegyzésekkel a sminkbox, de őszintén szólva egyszer sem éreztem késztetést, hogy megtudjam mi is ez. Most viszont ugye "kénytelen" voltam. Miután elolvastam miről is van szó nagyot mosolyogtam és az jutott eszembe, hogy ez nem más mint önreklám és engem ez egyáltalán nem érdekel.

Végigolvastam a bejegyzést és egyáltalán semmi értelmét nem láttam. Most biztos sokan megsértődnek ezért, szívük joga. Megköszöntem, mert így illik, de ennyi. Számomra egy díjnak akkor lenne értelme, ha az olvasóimtól kapom, mert tetszik nekik az amit csinálok. Nem kell engem reklámozni, mert ugye bár ennek az lenne a lényege, ill. főképp az hogy magadat reklámozd.
Ha reklámozni akarok blogokat azt majd azért teszem, mert szeretem őket nem azért mert KELL!
Az utasításoknál ott van, hogy választanod kell 5 blogot (más díjaknál több blogot) akinek az olvasói 200 alatt vannak, így szerintem sokan csak találomra linkelgették be az embereket. Gondolom ezt azért mert az én "nevem" mellett annyi volt lényegében, hogy új vagyok hajrá. Valószínűleg én vagyok túl érzékeny, de míg a többieknek a  neve volt ott, addig nekem a cukormáz, holott az oldalamon látszik hogy Erika vagyok :) egyből arra következtettem, hogy én egyike vagyok azoknak akik úgymond kötelező jelleggel kerültek oda. Most szólok, ha rosszul látom akkor elnézést, de nekem így jött le :)

Mivel még kicsi és új blog vagyok ezért nem hiszem, hogy eget rengető dolgot tettem azzal, hogy ezt le írtam. Biztos kapom majd a kritikát, hogy rosszul látom az egészet stb. várom nagy örömmel :)
Itt jegyezném meg, hogy semmi problémám azzal a leányzóval akitől kaptam a "díjat", erről szó sincs. Maga a díjazgatással nem értek egyet, de ha  más ettől jobban érzi magát örülök.

Persze lehet azt mondani, hogy ha nem érdekel akkor minek is írok róla meg hasonlók, de úgy gondolom mivel ez az én blogom. Arról írok amiről nekem jól esik, nem személyeskedek, nem szóltam le konkrétan senkit, csupán általánosságban kifejtettem a véleményemet.


Végezetül pedig szeretném megköszönni az olvasóimnak, hogy feliratkoztak és olvasnak engem. Nagyon örülök neki, hogy lassan de biztosan gyarapodunk.

14 megjegyzés:

  1. hát, akkor sajnálom ,hogy rád gondoltam, ígérem többet nem teszem.

    üdv

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondtam, hogy ez nem feléd irányul, sajnálom ha megbántottalak ezzel.
      De teljesen az volt a benyomásom amit leírtam és meg sem cáfolod ebből látom hogy azért igazam volt.

      Törlés
    2. Semmi gond, fő az őszinteség, nincs harag. A blogosok tartsanak össze! :D

      Törlés
  2. Ebben egyetértünk, én is sokat kaptam, de nem szeretnék erről bejegyzést írni, mert nincs mondanivalója az olvasóimnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van. Először megakartam írni a tipikus bejegyzést, de aztán elgondolkodtam hogy egyáltalán nem értek egyet a dologgal. Így képmutatás lett volna és inkább ezt a bejegyzést írtam.

      Törlés
  3. Ne haragudj meg, de ezt talán nem kellett volna.
    "Megköszöntem, mert így illik, de ennyi."
    Ez jó hozzáállás lett volna, de így kifejezetten sértő arra nézve, akitől a díjat kaptad!
    Én sem fogok bejegyzést írni, de nekem kifejezetten jól esett, hogy valaki gondolt rám. Megköszönöm!

    (Építő kritikának szánom: nézd át a postodat, mielőtt ráküldöd a közlés gombot. Központozás, ilyesmi.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Legközelebb jobban odafigyelek a fogalmazásra, de a bejegyzésben is írtam hogy nem akartam megbántani. Egyáltalán nem ez volt a célom, sajnálom hogy a rá vonatkozó részt mégis benne hagytam.

      Törlés
  4. a blogok világa is egyfajta közösség. csak mellékesen megjegyzem, hogy nekem olvasóként nagyon érdekesek a díjas bejegyzések, mások furcsaságai.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök ha neked tetszenek. Az hogy írnak magukról a blogerek ilyenkor új dolgokat az jó. Az a baj h az utóbbi hetekben csak ezeket a bejegyzéseket láttam, nekem nem tetszett:)

      Törlés
    2. jó hát én se azokat szeretem, hogy "van egy kutyám, szerelmes vagyok, szeretem a kólát, tinikorom óta sminkelem magam":D de voltak nagyon érdekes dolgot. annyiban én is meguntam, hogy a második megköszönését egy rendes bejegyzéssel csaptam egybe:D

      Törlés
  5. Értem, mire gondolsz, hogy te nem akarsz azért másokat belinkelni, mert "kell". De szerintem semmi nem kötelező, ha én kapok egy díjat, akkor annak nagyon örülök, írok is, de nem linkelek be másokat, mert bár rengeteg blogot olvasok, megvannak a kedvenceim is, de nem tudok pl 15-öt kiemelni.
    Szerintem ez az egész hozzáállás kérdése :)

    VálaszTörlés
  6. Így van, nekem ez volt a véleményem az egészről, mindenkinek más. Nem vagyunk egyformák :) Csak késztetést éreztem hogy megírjam, várható volt hogy elég megosztó lesz :)

    VálaszTörlés
  7. Nekem nincs blogom, olvasó vagyok csupán- de egyet értek ezzel a "díjat kaptam üggyel"- mikor meglátom a smink boxban- hogy az a cím "díjat kaptam" azonnal átsuhanok fölötte, lapozok- mert nem érdekel! viszont ha egy szép smink, tesztek vagy egy klassz téma van elolvasom! Ez a "díjat kaptam" - titeket érdekel amikor a szomszéd marika néni fia kapott vmi díjat? őszintén!? dehogy is senkit nem érdekel- hát ez pont ilyen- nem a díjatokért lesztek érdekesek- persze rakjátok ki a blogotokra egy oldalsávban, hogy miket kaptatok és akit érdekel majd megnézi..De amiket alkottok, teszteltek sokkal érdekesebb- egyébként a Tag-eket se szeretem- de persze ezzel lehet én vagyok így és elnézést akit megsértettem, de tudomásul kell venni senki se egyforma, és a 2-3 jó baráton kívül az életben se érdekel senkit a másik díja-sajnos ez van... RéQ

    VálaszTörlés
  8. mikor megkaptam az első díjat, akkor első érzés ami átsuhant a lelkemen az volt, hogy "Fantasztikus, én is beállhatok a sorba egy "Díjat kaptam!"-os poszttal". Meg is csináltam, 15 blognak kellett volna továbbadnom a díjat, de lecsökkentettem 5-re, mivel MINDEN blogon van már díj.
    Kaptam azóta még plusz kettőt, de engem tényleg nem érdekel, mert ezek nem olyan díjak, hogy azért kaptam volna, mert tényleg jó bloggerina vagyok, és tetszik az embereknek az, amit csinálok.

    VálaszTörlés