Holnap Valentin nap így még időben sikerül feltöltenem az aktuális sminket amit erre az alkalomra készítettem. Először egy step by step-et szerettem volna készíteni, ill. azt is csináltam csak a képek nem adják vissza a színeket szépen, így nem azt töltöttem fel. Igyekszem megoldani a problémát és majd olyan sminket is feltenni.
Legyetek kíméletesek a képeket illetően, ez az első ilyen próbálkozásom, tartok is tőle mert nem vagyok egy fotogén alkat :D Sőt a képek minősége is hagy kívánni valót maga után, mivel lámpa mellett este készítettem őket.
A legtöbb Avonos termék amiket használtam (ha érdekel titeket részletes listával kiegészítem majd a bejegyzést).
A szemsmink alapja egy bézs árnyalat volt, majd arra került a Rimmel egy krémes szemhéjfestéke pezsgő árnyalat talán (enyhén csillámos), a szemem külső 1/3-ra sötét lilát vittem fel, majd erre egy mély rózsaszín amit a szemem 2/3-ra vittem fel. Ezeket összedolgoztam, majd a széleket is, hogy ne legyenek éles határvonalak. A belső szemzugba egy világos rózsaszínes árnyalat került. A szemöldökcsontra pedig szintén a pezsgő árnyalat. Szemceruzával kihúztam kicsit a szememet majd az alsó szempilla tövekre a sötét lila árnyalatot vittem fel az essence tus ecsetének segítségével. Végül pedig szempillaspirál.
Akkor jöjjenek a képek:
Avon Color Trend Pink Sunrise (kedvenc) |
Ha lehet ilyet mondani akkor mindenkinek kellemes Valentin napot kívánok előre is. Akik azért töltik egyedül, mert nincs barátjuk ne keseredjenek el előbb utóbb rájuk fog mosolyog a szerelem, akik azért töltik egyedül mert épp nincs velük a szerelmük (ahogy én is) azok pedig végképp ne szomorkodjanak hisz ha ezen a napon nem is de később találkoznak és pótolják :) Semmiképp sem szabad otthon keseregni, tessék kimozdulni barátokkal, barátnőkkel és máris jobb lesz a kicsi lelkünknek és rájövünk, hogy nem is vagyunk egyedül.
Szerintetek milyen lett? Ti "megünneplitek" a Valentin napot ill. van kivel ünnepelni?
Valentine Day 4ever! :D
VálaszTörlésIgen, van kivel ünnepelnem, 5. jön :P
Gratulálok Peti!:)
Törlés